A film látásérzete a szemeken

Érdeklődési és kutatási területei: a személyközi és a nem verbális kommunikáció, mise-en-scène és vizuális szemiotika, a film és filmelmélet interdiszciplináris megközelítései, távol-keleti filmművészet. Több, kognitív elkötelezettségű tanulmány szerzője, illetve Tarnay László mellett másodszerzője a Specificity Recognition and Social Cognition c. E-mail: tompolya gmail. Érdeklődési területe: a filmképi síkszerűség-jelenség paraméterei, funkciója, kulturális, biológiai és pszichológiai bázisa az alkotói és befogadói oldalról.

E-mail: kapronczai gmail.

A reflexivitás fogalma és alkalmazása a filmre 2. A reflexivitás-elidegenítés a film látásérzete a szemeken lehetséges magyarázatai 3. A film médiuma és a reflexivitás 4. Szempontok a reflexív megoldások a film látásérzete a szemeken 5.

A film mediális üzenetének néhány sajátossága

A vizuális reflexivitás néhány filmes fajtája 6. Kissé leegyszerűsítve műalkotásnak találtatott így minden olyan holmi, amelyre műalkotásként tekint a szemlélő. Az viszont tény, hogy az erősen reflektált jellegű alkotások a század közepére elfogadottá és értékeltté váltak, így nem meglepő, hogy a reflexivitás eszméje és gyakorlata a XX.

Tanulmányunk célja kettős. Egyrészt szeretnénk a filmes közegben megjelenő reflexivitásnak az általunk ismert szakirodalomban szisztematikusan nem tárgyalt részét, a reflexivitás tisztán vagy elsősorban vizuális megjelenési formáit megvizsgálni, és megpróbálni rendszerezni azokat, különös tekintettel a kép síkszerűségének a térmélység illúziója ellenében történő érzékeltetésére.

Vizuális illúziók: látásunkat megcsaló tekintet

Másrészt szeretnénk megmutatni, hogy a kognitivista filmelméleti megközelítés e probléma vizsgálatakor is gyümölcsözően alkalmazható. A reflexivitás fogalma és alkalmazása a filmre Maga a fogalom a latin reflectere ige származéka, amelynek jelentései: 'visszahajlik', 'önmagára hajlik'.

Mai értelmében e jelentés metaforizálódik: 'öntudatos', 'önmagára utaló'. A gondolkodás önmagát önmaga tárgyává tevő, reflexívnek nevezhető formája eredetileg - legalábbis az európai kultúrkörben - valószínűleg a nyelvi önreferencia kapcsán merül fel, i.

Igaza van-e? A nyelvi-filozófiai jelleg nem idegen az önreflexívnek minősíthető európai filmes alkotások legismertebbjeitől, például Jean-Luc Godard sok filmjétől sem.

Nagy szemek

Sőt, e filmekben a nyelvi-gondolati, erősen explicit jellegű reflexivitást sokkal erősebbnek érezzük a gyakran finomabb megoldásokon alapuló, tipikusan nem európai vizuális reflexivitásnál l. Stam xii-xiii.

Ez nem az? Egy kép, amin egy piros négyzet van fehér alapon, az igen? Hm, oké.

Így az említett szerzők, Christian Metz és Robert Stam reflexívnek tekintenek számos filmet többek között Woody Allen, Rainer Werner Fassbinder, Federico Fellini, Jean-Luc Godard, Alain Robbe-Grillet, François Truffaut vagy Andrzej Wajda munkásságából, amelyek a nem-lineáris történetvezetéstől, a film és a benne elbeszélt vagy említett történet egymásba fonódásától a rejtett vagy explicit idézeteken és hivatkozásokon, illetve a szereplői és rendezői kommentárokon át a filmkészítés, a mise-en-scène [4] filmes ábrázolásáig, a néző közvetlen megszólításáig és a nyílt filozofálásig különböző sajátosságaik okán kerülnek vizsgálatuk látóterébe.

Metz főként az enunciáció-elmélettel pl.

1. Médium, medialitás, adaptáció

Metz szerint a film önmaga adja elő képeit: eltérően attól, ahogy a hanghoz szükségszerűen beszélő alanyt kapcsolunk, a képek egyszerűen csak jelen vannak, ottlétüket a néző nem a rendezőtől eredezteti, meg sem fordul a fejében, hogy a látottakat a rendező éppúgy a semmiből teremtette volna, ahogyan a beszélő a szavakat teremti. Emellett a filmnek saját, belső utalásrendszere van, mondja Metz, deiktikus működése szintén nem a beszélt nyelvééhez hasonlít.

Stam a szépirodalmi reflexivitáshoz Don Quixote, Tristram Shandy viszonyítva közelíti meg a filmes reflexivitást, s mindkettőnek alapvetően - bár nem kizárólagosan - három módját különbözteti meg: a játékos ludicagresszív és didaktikus nemeit Stam xvi-xvii. Stam xiv-xv. Ezek jellemzésekor ugyanis nem önmagában reflexivitásról - értsd: önreferenciáról, a saját magára utalásról, az önmagával való foglalkozásról - beszélhetünk, hanem a reflexivitáshoz vezető elidegenítésről, a befogadói folyamatban keltett diszkontinuitásról, annak megakasztásról, s ennek következményeként az általában vett filmes alkotási mechanizmus tudatosításáról.

Bár megjegyzésünket a pontosítás szándéka vezeti, s nem kívánhatjuk, hogy a szakirodalomban meggyökeresedett terminológiát pontatlansága miatt feladják, jelezzük, a reflexívnek nevezett filmek egy részénél a kifejezés csak metonimikus, jelentéssűrítő értelmében helytálló.

Godard Csendőrökvagy ha alkotottságuk nem is domborodik ki szembeötlően pl.

A fény útja

Az alkotói tudatosságnak a szóhasználat mögött meghúzódni látszó feltételezése viszont több problémát is felvet. Ami előttünk áll, érvel Barthes és Foucault, amivel szembesülünk, nem valaki műve, hanem szöveg - mint utaltunk rá, ilyesfajta feltevés bujkál Metz enunciációelmélet-kritikája mögött is - egy önálló, az alkotójáról levált rendszer, autonóm locus a szépirodalmi térben, amelyet ezer és ezer szál több nézőpont van e tér más helyeihez vö.

Genette A feltételezett szerzőt az adott szöveg bejártával legfeljebb rekonstruálni lehet, de a szerző személyéből való kiindulás alternatívája elvettetik. Ha azonban valóban a fenti, metonimikus szemlélet áll az uralkodó szóhasználat hátterében, akkor a szemlélet saját logikája szerint ti.

Eme észjárás fényében a reflexivitás fokozat kérdésévé válik. Többé-kevésbé minden film reflexívnek minősül - ám ezt a következtetést aligha fogadhatjuk el.

Füzi Izabella: Medialitás, nézői szubjektivitás, narráció — Kortárs filmelmélet magyarul Füzi Izabella a Szegedi Tudományegyetem Filmelmélet és filmtörténet programjának oktatója, az Apertúra filmes szakfolyóirat www. Kutatási területei: irodalom- és filmelmélet, kritikai elméletek, elbeszéléskutatás, dekonstruktív retorika. Társszerzője a Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe Szeged, című munkának. Medialitás, nézői szubjektivitás, narráció - Kortárs filmelmélet magyarul Az Apertúra filmes folyóirat őszén indult útjára Szegeden az ország filmes programjainak közös vállalkozásaként. Megalapításának az volt az egyik célja, hogy a magyarországi filmtudományos diskurzusba bekapcsolódva olyan fórumként működjön, mely elősegíti a hallgatók, oktatók és kutatók párbeszédét.

Egy másik érv az alkotói tudatosság ellenében a film képiségéből, a filmnek a valósághoz való viszonyából ered. Ezek a véletlen elemek később mégis félrevihetik, új utakkal gazdagíthatják az értelmezést, sőt értelmeződhetnek egyenesen az alkotói tudatosságról bizonyságot tevő reflexív mozzanatokként is.

Nyilvánvaló, hogy a film esetében az ábrázolás anyagának kontrollja mindenképpen kisebb, mint például a regénynél, ahol az író minden kifejezést gondosan megválaszthat.

Ráadásul azokban a - többnyire távol-keleti - filmekben, amelyekre figyelmünket jelen írásban összpontosítjuk a javasolt kategóriarendszert l. A nem szándékos megoldások ilyesfajta hatását általános törvényszerűségből fakadónak véljük, és enyhén relativista álláspontot foglalunk el: a környezetünk kínálta, első cseppjeiben szinte az anyatejjel magunkba szívott, ám rendszerint több évtizeden keresztül elsajátított kultúra erős hatással van a tág értelemben vett gondolkodási és megismerési rendszerünkre, a helyi művészeti jellegzetességek révén a szépséggel kapcsolatos elvárásainkra is.

Medialitás, médium, apparátus

Hisz - ha megengedtetik nekünk az ilyen nagy léptékű általánosítás - az egyébként az önreflexivitásra is jellemző paradoxalitás, valamint a vele járó feloldhatatlan titokzatosság és érthetetlenség tudomásul vétele inkább sajátja a távol-keleti gondolkodásnak gondoljunk például a zen-buddhista tanító példázatokra, Miklósmint a mindennek a végére járni törekvő, lineáris és racionális európai okoskodásnak.

Mert ha a szerzőtől mint alapvető, tulajdonképpen egyetlen biztos tájékozódási ponttól eltekintünk, akkor végképp nem tudjuk bizton megállapítani, hogy egy adott befogadó számára egy adott film melyik része tűnik majd reflexívnek. Mindez feltehetően a befogadónak az adott művészetben szerzett jártasságától és általában véve a kulturálisan befolyásolt érzékenységétől függ.

Feltevésünk szerint az, hogy egy-egy filmes megoldás a film látásérzete a szemeken adott befogadó számára mennyire emelkedik ki reflexív megoldásként, attól is függ, milyen mélyen fekvő, mennyire alapvető feltevéseiből zökkenti ki, azaz mitől idegeníti el.

Általánosságban úgy tűnik, hogy a főárambeli szórakoztató filmek kialakította filmes kódok és konvenciók viszonylag konkrétak és megragadhatók, így az ezekkel kapcsolatos elvárások ellenében haladva egészen könnyű elidegenedési hatást elérni a nézőnél.

Ezek a reflexív megoldások igen szembetűnők, csak a valóban tapasztalatlan néző nem észleli őket. A reflexivitás némileg szubtilisebb formái között olyanokat találunk, amelyek az emberi gondolkodásba és kognícióba mélyebben beágyazódó feltevéseket használnak ki, a velünk született vagy endogén meghatározottságoktól a kvázi a film látásérzete a szemeken váló, bár tanult elvárásokig. Ez utóbbiakat az alábbiak formálhatják vagy határozhatják meg: a a néző kultúrájának expliciten számon tartott szokásai pl.

HallTuan ; illetve c tisztán és általánosan az ember biologikumára jellemző percepció-kogníció mechanizmusai. Néhány példa: gyakran humorosan idegenít el Bunuel az evési vagy társasági viselkedési szabályok, de általában a kulturális hagyomány kapcsán pl. A burzsoázia diszkrét bája, Öldöklő angyalakinél nem feltétlenül az elidegenítő megoldások kifinomultságát, hanem a kifigurázandó szokásokat kiszemelő leleményt és a kifigurázás mértékét értékeljük.

Az efféle, az a pontban felsoroltakhoz kapcsolódóan megütközést és reflexiót kiváltó filmek a tartalom szintjén érik el hatásukat vö.

THE TERROR - Castle of Terror - Jack Nicholson - Boris Karloff - Full Length Horror Movie - English

Earle Az érzelmi ritmussal kapcsolatos elvárásainkat teszi próbára például Koreeda Lidércfénye Maboroshi no hikari,amelyben meglehetős lassúsággal ábrázolódik a gyász folyamata, [13] vagy Tran Anh Hung A zöld papaja illata Mùi du du xhan, című filmjének nyitó képsora, amelyben a narráció szempontjából hasznos információt nem hordozó képek hosszas kitartása lassítja a filmet.

Kulturálisan és biológiailag meghatározott elvárásaink nem pusztán azt befolyásolják, hogy észlelünk-e kizökkentő, reflexióra késztető hatást egy filmben, hanem azt is, hogy milyen mértékű és típusú elidegenítő megoldásokat találunk többé vagy kevésbé kifinomultnak, illetve tolakodónak, azaz hogy melyiket értékeljük többre.

1. Rövidlátás, hogyan lehet megállítani
2. Egyedi emberi látásmód
3. Rövidlátás öröklődése

Nem mernénk szabályt felállítani a reflexivitás kívánatos mértékével kapcsolatban, bár nyilvánvalónak látszik, hogy ha az elidegenítő hatás túlságosan szubtilis, megeshet, hogy alatta marad a néző figyelmi küszöbének, ha pedig túlságosan feltűnő, esetleg kevéssé találtatik esztétikusnak, éppen rikító jellege miatt.

Mindenesetre az észlelhetőség mértéke a reflexív jelenségek vizsgálatán is éreztetni tűnik hatását. Úgy látjuk, a filmekben található példák sokasága és feltűnősége - valamint a filmes szakirodalom hagyományos, olykor már-már szemellenzős narratívum-érzékenysége - miatt kevésbé kaptak figyelmet a filmes reflexivitás finomabb, a nézői észlelő-mechanizmusokat nagyobb erőfeszítésre késztető esetei.

Miközben a film médiuma többre hivatott, mint a verbális szövegekre jellemző történetmesélés: valójában a film számos olyan reflexívnek tekinthető megoldást kínál, amelyek a szépirodalmi szövegek számára elérhetetlenek. A reflexivitás-elidegenítés esztétikumának lehetséges magyarázatai A reflexivitás fajtáinak számba vétele előtt érdemes megvizsgálnunk, miben állhat a megszakítatlan, zavartalan befogadási élményt megbontó, elidegenítő megoldások esztétikuma. Vajon mit értékel a néző abban, hogy a film kizökkenti a folyamatos, elmélyedt befogadói élményéből?

Olykor, valószínűleg, semmit: nem hisszük, hogy az esztétikum területe korlátozható volna a reflexivitáséra. Számos műalkotás - gondoljunk például a zenei művek túlnyomó többségére - esztétikumát csökkentené, ha elidegenítő, a folyamatos befogadást ellehetetlenítő módon tárnák elénk azokat. E meglátások fényében az alábbiakban nem próbálunk a reflexív megoldások kizárólagos esztétikai üdvözítő volta mellett érvelni.

Arra a kérdésre, hogy a reflexivitás mitől nyeri esztétikumát, úgy véljük, nem adható tökéletesen megnyugtató, elmélet- és ideológiamentes válasz.

Annyi bizonyos, hogy a reflexív művészet felemelkedése és viszonylagos központi helyre kerülése jellegzetesen nyugati európai és azon belül is viszonylag kései fejlemény, s talán nem túlzás azt állítani, hogy a reflexív művészet előretörésének előfeltétele a felvilágosodott, szekularizált társadalmi közeg kialakulása.

Vizuális illúziók: látásunkat megcsaló tekintet Pesthy Gábor Valószínűleg ezért is nyűgöznek le bennünket annyira a szemmel kapcsolatos vizuális illúziók. Lapozzon bele gyűjteményünkbe, ahol felsorakoztatjuk a csalóka tekintet példáit. Annak megértéséhez, hogy miként hozza létre az agy a valóság képét, az egyik legfontosabb eszköz az idegtudománnyal foglalkozó kutatók kezében a vizuális látási illúzió.