Metafizikai látási problémák

Ez mindenekelőtt David Hume-nak köszönhető, aki az Értekezés az emberi természetről című művében a metafizika kritikáját összekapcsolta az okságról alkotott sajátos felfogással. A metafizikai problémák tárgyalását ezért érdemes az okság fogalma körüli vitákkal folytatni. Első látásra talán úgy tűnhet, hogy az okság fogalmánál semmi egyszerűbb vagy magától értetődőbb nincsen.

A körülöttünk zajló eseményekről és mások cselekedeteiről gyakran úgy számolunk be, hogy az események vagy a cselekedetek okaira hivatkozunk. Ha egy történelmi művet olvasunk, számtalan olyan megállapítással találkozhatunk, hogy ezt vagy azt metafizikai látási problémák eseményt ez vagy az okozta.

Az orvosi jelentésekben mindig ott szerepel a betegség vagy rosszabb esetben a halál oka. Az es napfogyatkozáskor az újságok tele voltak annak magyarázatával, hogy mi okozza a napfogyatkozást, meg azzal, hogy milyen szemkárosodást okozhat, ha szabad szemmel nézünk a napba.

Gyermekkorunk óta azért a kárért vonnak metafizikai látási problémák bennünket, amit mi okoztunk. Az okokra történő hivatkozás át- meg átszövi mindennapi diskurzusainkat. Miért állíthatjuk mégis, hogy az okság metafizikai probléma? Az okság fogalma jól mutatja, hogy a metafizikai kérdések egy része éppúgy mindennapi tapasztalatainkból, jól ismert fogalmainkból indul ki, akárcsak a jelenségek tudományos vizsgálata.

De az oksággal kapcsolatos probléma azt is jól érzékelteti, miben különbözik a metafizikai kérdésfeltevés a tudományostól. A tudományos tevékenység egy jelentős része a jelenségek okait kutatja. A történettudósok szeretnék megtudni, mi volt az oka a középkorban a metafizikai látási problémák tömeges elnéptelenedésének. Az orvosok szeretnék tudni, mi okozza a rákbetegséget. A metafizikai látási problémák szeretnék tudni, mi az oka a napfogyatkozásnak.

A közgazdászok, hogy mi okozza az inflációt. Szinte minden tudomány részben azzal foglalkozik tehát, hogy felfedezze a jelenségek okait. A filozófust azonban nem egészen ez érdekli. A filozófus arra szeretne választ kapni, hogy miként értelmezhető az okság fogalma. Az tehát, hogy mi a közös, illetve hogy van-e valami közös mindabban, amit az okságra hivatkozva magyarázunk.

Néhány olyan állítás, amelyben az okság fogalma szerepel, igaz lesz.

Mások pedig hamisak. De vajon mi teszi igazzá az oksági állításokat?

Elemezhető-e az okság más, intuitíve könnyebben érthető fogalmak segítségével, és ha igen, hogyan? S vajon az a tény, hogy oly sokszor hivatkozunk az okságra, igazolja-e, hogy valóban létezik okság? Az, hogy az okság fogalma a metafizikai vizsgálódások a rossz látás példái került jellegzetesen modern filozófiai jelenség. Hume előtt azonban az okság fogalmának elemzése elsősorban a különböző típusú okok megkülönböztetését jelentette.

E megkülönböztetések aztán különböző metafizikai meggyőződéseket támasztottak alá. De az okságról adott elemzések inkább egyes filozófiai és tudományos nézetek alapjául, mintsem tárgyául szolgáltak.

Az, hogy az okság a metafizikában magyarázó fogalomból fokozatosan magyarázandó fogalommá vált, természetesen összefügg a modern természettudományok megjelenésével. Ezek a tudományok ugyanis egy egységesített ok-fogalmat feltételeztek; azt tehát, hogy az ok fogalma nem különbözhet az egyes tudományokban, illetve a fogalom használatának különböző kontextusaiban.

Ez elsősorban a Galilei-féle matematikai természettudomány megjelenésének következménye. A modern természettudomány a jelenségek okokkal és célokkal történő magyarázatának éles elkülönítésén nyugszik. Ez az elkülönítés nem létezett az arisztoteliánus metafizikában, amely a célokat az okok egy típusának tekintette.

Nem véletlenül. Azt kérdezzük például valakitől, hogy mi okból tette ezt vagy azt, és a válasz természetesen arra vonatkozik, hogy az illetőnek mi volt a célja a cselekedetekkel. Ám a modern fizikai magyarázatok azon a feltevésen alapulnak, hogy a célokat nem helyes okoknak tekinteni. Hogy miért, azt már az előző fejezet elején tárgyaltuk. Hume oksági viszonyról adott elemzése mind a mai napig a kauzalitásról szóló filozófiai fejtegetések metafizikai látási problémák szolgál.

A metafizika problémájának szempontjából különösen érdekes, hogy Hume az okság fogalmának elemzése során egy sajátos metafizika-kritikát is kifejtett.

Modern metafizika

A modern metafizika jó néhány problémája ezért úgy is értelmezhető, mint a hume-i metafizika-kritika kritikája. A hume-i okságfogalom Mint azt az első fejezetben láthattuk, a metafizika modern kritikája szorosan kapcsolódik a verifikacionizmushoz, vagyis ahhoz az ismeretelméleti elképzeléshez, miszerint csak azok a kijelentések értelmesek, amelyek igazsága tapasztalati úton eldönthető.

A verifikacionizmus egyik elődje minden kétséget kizáróan Hume volt. Bár Hume nem a metafizikai látási problémák, metafizikai látási problémák a meggyőződések igazságáról értekezett, a metafizikai látási problémák ő is kiemelt szerepet tulajdonított nem csupán annak eldöntésében, hogy mely meggyőződés igaz vagy hamis, de annak eldöntésekor is, hogy mely filozófiai probléma értelmes, és melyik nem.

Az okság fogalma mármost, pontosabban annak egy bizonyos értelmezése központi szerepet játszott Hume metafizika-kritikájában. Az általa adott elemzés mind a mai napig meghatározza azt, amit sok filozófus a kauzalitás fogalmáról gondol. Hume szerint az okság metafizikai fogalma megköveteli, hogy két jelenség közt szükségszerű kapcsolatot tételezzünk fel. Annyit azonban már most érdemes megjegyeznünk, hogy Hume nem vizsgálta kellő alapossággal ezt a kérdést, talán nem is tekintette problémának.

Hume szerint a szükségszerűség csak egyetlen dolgot jelenthet: akkor mondhatjuk, hogy két jelenség szükségszerű kapcsolatban áll egymással, ha az egyik jelenséget nem tudjuk elképzelni vagy felfogni a másik nélkül.

De igaz-e az, hogy képtelenek vagyunk annak elképzelésére, hogy az ok fennálljon az okozat nélkül?

Hume szerint a válasz egyértelműen: nem. Azt, hogy legyen olyan kör, amelynek valamely pontja nem a többivel azonos távolságra helyezkedik el a középpontjától, nem tudjuk elképzelni. A körre vonatkozó meggyőződés metafizikai látási problémák hume-i elképzelés szerint tehát azért szükségszerű, mert nem tudunk elképzelni, illetve felfogni olyan esetet, amikor nem áll fenn. Gondoljuk el például, hogy valaki megiszik egy üveg tiszta szeszt. Azt fogjuk mondani, ez rosszullétet fog okozni.

Gyakori látásproblémák

De el tudjuk-e képzelni, hogy valakinek ez meg se kottyan? Hát persze, hogy el. Ha a száraz gyufaszálat végighúzzuk a skatulya oldalán, a gyufaszál lángra lobban.

• A VÉGÉN MINDEN A HELYÉRE KERÜL?
• Miért nyúlnak el a rövidlátás miatt?
• Szabadbölcsészet

El tudjuk-e képzelni, hogy ne lobbanjon lángra? Ha a kínai vázánkat leverjük az asztalról, az össze fog törni. El tudjuk-e képzelni, hogy ne törjön össze? Hume szerint mármost akármilyen kauzális kapcsolatra gondoljunk is, nem lesz elképzelhetetlen, hogy az ok ne vonja maga után az okozatot.

Cukorbetegség és a látási problémák

Másképp fogalmazva, mindig lehetséges, hogy az ok és okozat egymástól függetlenül is fennálljanak. Ezért nincs a kettő közt szükségszerű kapcsolat.

Modern metafizika | Digitális Tankönyvtár

A hume-i elmélet első fontos következménye tehát, hogy a megfigyelhető jelenségeket összetartó erőket nem tekinthetjük szükségszerűnek.

Ennek számos további érdekes metafizikai következménye van.

1. (PDF) Metafizika | Tőzsér János - vilagitojegkocka.hu
2. Az időskori látás
6. De csakis azon vonatkozást kiemelendõ tenném ezt, hogy így a papírlap kezdetben távol levõ pontjai is egymás közvetlen közelébe kerülnek.

De mielőtt ezek elemzésére térnénk, meg kell vizsgálnunk Hume néhány más, kauzalitásra vonatkozó feltevését. Hiszen bár tagadhatjuk, hogy a kauzalitás két dolog közti szükségszerű viszonyt fejez ki, de ebből önmagában nem következik, hogy az okság fogalma értelmetlen. A hume-i elemzésből csak az következik, hogy nem a szükségszerűség fogalma segítségével kell az okságot értelmeznünk.

Miben áll mármost Hume szerint az oksági viszony különössége? Pontosabban, miért éppen a kauzalitással kapcsolatban jelent problémát, hogy nem szükségszerű viszonyt fejez ki? Budapest északabbra van, mint Kecskemét, de el tudjuk képzelni, hogy Kecskemét északabbra legyen, mint Budapest. A Mátra magasabb, mint a Bükk, de el tudjuk képzelni, hogy fordítva legyen, vagy hogy a két hegy közül csak az egyik létezzen.

Az emberi testben a szív a nyaktól balra helyezkedik el, de el tudjuk képzelni, hogy ne így legyen. Akkor miért éppen a kauzális viszonyokkal van a gond?

Hume első, és egyik legmaradandóbb tézise az oksággal kapcsolatban, hogy szemben a fentebb felsorolt példákkal, a dolgok közti oksági viszony nem figyelhető meg. Megfigyelhetem, hogy valaki megiszik egy üveg tiszta szeszt, és azt, hogy utána rosszul lesz. Megfigyelhetem, hogy amikor a száraz gyufát végighúzom a skatulya oldalán, a gyufa lángra lobban.

Megfigyelhetem, hogy a kínai váza leesik és összetörik. De a kauzális viszonyt nem láthatom, nem hallhatom, nem szagolhatom, nem figyelhetem meg és nem mérhetem le. Ezért szemben más viszonyokkal mint például, hogy valami északabbra van valami mástól, hogy valami magasabb valami másnál, vagy hogy valami balra van valami mástól az oksági viszony fogalma elemzésre szorul.

Hiszen igazsága nem dönthető el annak alapján, hogy mit lehetetlen elképzelni; de nem határozható meg pusztán a megfigyelés segítségével sem. Akkor honnan tudom, hogy valóban fennáll-e két jelenség közt, vagy sem? Talán sehonnan sem. Hume szerint az oksági relációról kialakított feltevéseink nem tekinthetők tudásnak.

Ezért a kauzalitásról szóló elméletnek nem azzal kell foglalkoznia, hogy megadja az oksági állítások igazságfeltételeit, vagyis hogy megmagyarázza, mi teheti ezen állításokat igazzá.

A filozófia célja inkább az, hogy megmagyarázza, miért vagyunk hajlamosak bizonyos jelenségek közti viszonyokat oksági relációnak tekinteni. A hume-i elmélet szerint az oksági viszony ugyanis nem a jelenségek között áll fenn, hanem a jelenségek reprezentációjának egy sajátos módja.

Miután nem tapasztalhatjuk a kauzális viszonyokat, nem is tehetjük föl, hogy e viszonyok a jelenségek közt állnak fenn.

De semmi alapunk sincs annak feltételezésére, hogy magukat a természeti jelenségeket valami olyasmi kapcsolná össze, amit általában okságnak szoktunk nevezni. Melyek tehát a jelenségek tapasztalatának azok a jellegzetességei, amelyek alapján kauzális kapcsolatot vagyunk hajlamosak tulajdonítani nekik?

Az első ilyen feltétel a térbeli érintkezés. Mi most csak a térbeli érintkezéssel foglalkozunk, mivel az idő problémáját később részletesebben is elemezzük.

Robert Reininger: A metafizika és a metafizikus ember — A negatív metafizika 1. Mármost analogikus módon ugyanez érvényes magára a metafizikára is — legalábbis úgy, ahogyan azt itt értjük. Mert ha az Abszolútat átélésünk vonatkozásában nem is úgy fogjuk fel, mint ami transzcendens, racionális megismerésünk számára akkor is transzcendens marad.

Amikor például egy biliárdgolyó nekiütődik egy másiknak, és az ettől mozgásba jön, azt feltételezzük, hogy az előbbi golyó mozgása okozta az utóbbi mozgását. Ha viszont olyan helyzetet képzelünk el, amikor a második golyó valamivel azelőtt kezd el mozogni, hogy az első hozzáérne, feltételezzük, hogy mozgását valami más okozta, és nem pusztán az, hogy az első közeledett felé.

Gyakori látásproblémák • vilagitojegkocka.hu

Hume feltételezése szerint térbeli érintkezés híján nem vagyunk hajlamosak kauzális kapcsolatról beszélni. Hogy az oksági kapcsolat valóban feltételezi-e a térbeli érintkezést, az persze ilyen egyszerű példákkal nem igazolható. Hume-nak valószínűleg igaza van abban, hogy hajlamosabbak vagyunk kauzális relációt feltételezni metafizikai látási problémák dolgok közt, amelyek a térben érintkeznek, mint olyanok közt, amelyek nem.

De azért az nem áll, hogy ne lennének olyan esetek is, amikor oksági viszonyt tételezünk anélkül, hogy térbeli érintkezést feltételeznénk. Ha az asztal alatt egy mágnest mozgatok, az asztal tetején mozogni fog a tű.

Robert Reininger: A metafizika és a metafizikus ember – A ne

A tű mozgásának oka a mágnes mozgása lesz, pedig a két tárgy közvetlenül nem érintkezik. Ahhoz persze, hogy a mágneses erőket vagy a gravitációt a hume-i kritérium cáfolatának tekintsük, az ilyen és ehhez hasonló példák nem elégségesek. Hiszen ha feltételezzük, hogy vannak mágneses és gravitációs mezők, akkor az érintkezést ezek segítségével magyarázni tudjuk.

Köszönetnyilvánítás E könyv írása során többeknek előadtam, amiről benne szó van. Ezeket természetesen igyekeztem kijavítani, de ez bizonyosan nem sikerült maradéktalanul. Munkám során a Bolyai Ösztöndíj támogatását élveztem.

De más típusú ellenpéldákat is lehetne említeni.