A hold szikrázik a látás gyötrelmeiben.
Eugén herczeg szétverte az egész hatalmas ármádiánkat; odaveszett minden ágyunk, zászlónk, még a vezéri «mundzukos» lófarkak is. Most pedig Eugén herczeg az egész táborával sietve nyomul fölfelé, Temesvár ellen; egy hét alatt itt lesz. A mocsarak ki vannak száradva, tizenkilencz hét óta aszály van. Senki sem áll neki ellent. Egy nimetullahita dervis megjövendölte, hogy ostrommal fog bevétetni.
AZ ELBOSZORKÁNYOZOTT ÖRÖKSÉG.
Allah segít, ha segít! Hisz én nem vétettem a császárnak semmit. Emlékezzél csak vissza Rákóczyra! Hányszor adtál szállást követeinek, a kik a portára jártak! S ha te nem vétettél, vétett az apád, a nagyapád. S van egy igen nagy bűnöd: az, hogy gazdag vagy. Kincseid vannak felhalmozva. De még milyen kincsek!
Nézd ezen az ezüst tálon a Pálffyak czímere van kiverve. Ennek az arany serlegnek a talpára a Balassák czímere van bevésve. A többinek is mind van ismerőse. A hét tornyú Jedikuláhnak a vízhatlan pinczéiben tartogatnak egy csomó halálraitélt rabot. Ezek közül felhoznak hármat: szabadságot igérnek nekik, ha rávallanak a kipéczézett pasára, hogy az összeesküvő a szultán ellen.
Három tanu elég, hogy valaki meg legyen érve a selyemzsinórra. A halott kincseit pedig örökli a «Khazniár».
Nem hiszem, hogy Bécsben is ne volna ilyen Jedikulah!
A gazdag ember halálra itélt ember, édes fiam. Azért légy a felől bizonyos, hogy a mint Eugén herczeg kikerget engem Temesvárból beletemettetni magamat nem hagyom akkor te is velem szaladsz, vagy pedig a fejed szalad el te tőled.
A mi kincsét másra bízta, az olyan jó, mintha a szent eklézsiának hagyta volna. Lóháton, magunk mellett alig szabadíthatunk egyebet, mint zacskóba vert arany pénzt: ez pedig micsoda? Én pedig csak most kaptam Várnából háromszáz hordó kivert ezüst pénzt, egy millió dénár kerek számban: a mit a hadseregemnek kellene zsoldba kifizetnem. De hát azt a bolondot nem teszem; mert ha az ellenség elfoglalja Temesvárt, a pénzt, akár nálam találja, akár a katonáimnál, mindenképen elharácsolja.
De hova? Ez a kérdés. Hogy mikor aztán egyszer visszakerülhetünk a mi bizonyosmegint rátaláljunk; de más rá ne bukkanhasson. E felett aztán a két nagy úr eltanakodott hosszasan, míg valamiben végre megállapodtak.
A paszitát tartó vendégsereg vígan áldomásozott a nagy étteremben; a két nagy úr azalatt lesétált a szép kastélykertbe s ott folytatta a tanakodást. A templom tornyában épen esti hét órát harangoztak. A templom tornyának az árnyéka oda vetődött az urasági kert kavicsos útjára. A tetején volt egy kereszt, annak a hegyében meg egy csillagos gömb. Gáspár úr a botja hegyes végével ezt a gömbölyű árnyékot körülkerítette a porondon, azután ő is, meg a pasa is kivették széles öveik mellől a zománczos óráikat s összenézték: zsebóra, napóra, toronyóra mind egyformán VII-et mutatott.
Másnap reggel, mikor Gáspár úr kinézett az ablakán, azt látta, hogy tenger van előtte. Az éjjel Mehemed pasa Temesvár alatt nagy kővel terhelt gabonáshajókat sülyesztetett el s azokkal úgy elrekesztette a Béga medrét, hogy az most köröskörül elöntötte a vidéket. Házak, tanyák úsznak: a jegenyefáknak csak a sudaraik látszanak ki a vízből. Az özönben olyan a töltésekkel körülvett botsinkai birtok, mint valami sziget az oczeánon. Ugyanaz nap délutánján egy nagy, terhes tölgyfahajó közeledett Temesvár felől a botsinkai rév felé, tizenhat evezőssel, meg egy kormányossal.
Mindannyian feketebőrű nubiaiak voltak.
Azok ottan a parthoz közel horgonyt vetettek, s azután éjjel-nappal jártak a dereglyéikkel a hajótól a parthoz, meg onnan vissza, s a ki messziről leste őket közelbe nem eresztett Botsinkai Gáspár senkitazt láthatta, hogy jövet is, menet is meg van terhelve a dereglye.
Valamit hoznak és valamit visznek. A mit kihoztak, az mind ezüst volt, a mit visszavittek, az a holt föld. Valami föld alatti folyosót áshattak, a hová Mehemed pasa rengeteg kincseit eldugták. Négy nap és négy éjjel dolgoztak. Akkor Botsinkay Gáspár a kastélyban levő kincseket, az arany, ezüst edényeket, kelyheket, klenodiumokat mind összeszedette s akárki láthatta, hogy azokat is mind a dereglyére rakják. Azokat azonban nem vitték a hajóra, a hogy a profánus emberek hitték; hanem szintén oda rejték el a föld alatti pinczeboltba, a mit alattomban ástak, de a minek semmi jele nem maradt, a mint a munka be volt végezve; mert a tárna czölöpzetét, a mi a föld alatti bejárathoz vezetett, lőporral felvetették s arra az alagút kezdetét menten betöltötte a hold szikrázik a látás gyötrelmeiben Béga-áradat vastag kavicstorlattal, a pinczebolt maga pedig ki tudja hol van?
A hajó azután, a mint a munka be volt végezve, visszatért, most már vízmentében lefelé ereszkedve. Közel a temesvári sánczokhoz — tévedésből — bizonyosan aludtak a négerek valamennyien a hajóban a komparadzsik egy öreg ágyúval a fenekébe találtak lőni: az ott rögtön elsülyedt; egy fekete lélek sem menekült meg róla. És ezzel szépen el lett takarva Mehemed pasa kincseinek titka: csak a két barátságos úr maga tudott még felőle valamit.
Jó volt sietni.
Ahogy az aratók
Mert Eugén herczeg hamarább itt termett heted napnál a győzelmes ármádiával, s a mint Temesvárt megszállotta, rögtön észrevevé, hogy mi okozza itt — nagy aszály idején — ezt az özönvizet!
Buvárai víz alatti petárdákkal felvettették az eltorlaszoló hajókat a Béga medrében s azzal az árvíz lefolyott; Botsinka is szárazon maradt ismét. De azért Gáspár úrnak még nem kellett tovább futni, mert hatalmas, nagyszámú török tábor jött át Oláhországból Temesvár felszabadítására s az épen ott az ő birtokában ütött tanyát; ott volt mit enni. A hold szikrázik a látás gyötrelmeiben Amhát pasa, a vezér maga ott pihent meg a botsinkai kastélyban.
Gáspár úr váltig is biztatá, hogy üssön már a császáriakra; de az éles eszű pasa azt felelte rá: — Édes fiam, ha rájuk ütök, akkor vagy én verem meg őket, vagy ők vernek meg engem. A közben éjjel-nappal ide hallatszott az öreg ágyúk bömbölése, a mikkel Savoyai Eugén Temesvár bástyáit törette. Amhát pasa csak arra vár, hogy a Dunántúlról megérkezzék Ali Kurd a maga seregével s akkor három tűz közé fogják a római császári sereget. A jó Mehemed pasa védte ugyan magát Temesvár falai között emberül!
Az alibunári mocsár mellett aztán egy éjjel maguk a pasa szarácsijai vak lármát támasztottak, hogy itt a «ráczok! Akkor káromkodhattak aztán, mikor napvilágnál meglátták, hogy a felprédált pénz csupa merő lengyel garas, rézasper és libertás volt. Az ezüstöt jó helyre tette el Mehemed pasa. Tudta ő azt előre, hogy az is így járt volna, ha magával viszi. Ismerte a maga népét. Azzal Botsinkay Gáspár szekérre rakta a feleségét, meg a kis gyermekét; maga annyi arany pénzt zacskóba tömött, a mennyit egy ló lovasán kívül elbir, s Amhát seregével együtt kiment Oláhországba.
Vele futott minden cselédje; a kastély ott maradt üresen: a lábas jószágot is elhajtották. S még csak a szeme sem lett nedves, mikor ezt a maga alkotta paradicsomot elhagyá: — azzal biztatta magát, hogy majd nagy hamar vissza fog ő megint kerülni. Boldogok, a kik az ő palástjának árnyékába menekülnek! De bizony Botsinkay Gáspár soha sem látta meg többet a szép bánsági fekete földet; oda került maga is a nikodémiai veres homokba a vezére mellé, a nagydicsőségű Rákóczy Ferencz mellé.
A nagy pártfogóját, Mehemed pasát az Atmeidán piaczon lefejezték, a miért Temesvárt feladta. Elébb azonban kivallatták vele, hogy a kincseinek a hollétéről a magyar menekült főúr Botsinkay Gáspár tud legtöbbet.
Akik a képből mindig
Ettől fogva Botsinkay Gáspárt hol tömlöczbe csukták, hol meg lovas hadcsapat élére állíták; mindenképen megbecsülték; szem elől el nem bocsáták: csakhogy vezesse rá a törököket az elrejtett kincsekre. Egy millió tallér még a fényes kapu előtt is számot vet. Egyszer-egyszer közel is volt már hozzá, hogy a vezetésére bizott török haddal és a magyar menekültekkel betörjön a Bánságba s magának Botsinkát, a szultánnak a Bánságot, Rákóczynak Magyarországot visszaszerezni segítsen; hanem aztán csak vizzé vált minden terv: a törököket megverték, a magyar vezérek elhaltak; utoljára Rákóczynak a fiai is meghaltak, az egész magyar szabadságharcz ad acta lett téve: Botsinkay Gáspár is odafeküdt a többi magyarok mellé az iz-nikmidi homokba.
A felesége meg a fia ez alatt élhették a világot, a hogy nekik tetszett. Soha attól az órától fogva, a mint Orsovánál egymástól elválasztották őket, nem kerültek egymás közelébe. Botsinkay Gáspárt elvitték Stambulba: a felesége meg a porontyával elmaradt Viddinben. A magával hozott pénzt Gáspár úr természetesen nem osztá meg az asszonynyal; kellett az neki a pasák megvesztegetésére; a magára hagyott nő aztán egy ideig éldegélt az eladott kösöntyüiből, fülönfüggőiből; mikor minden fonál szakadt, akkor eljárt a kávéházakba énekelni, koboz mellett; az is csinos kereset volt.
Dsida Jenő összegyűjtött versei
Később pártul fogta egy arab utczai művész, a ki szemfényvesztő és birkozó mutatványokkal mulattatá a közönséget; ennek a társaságában bejárta Bulgáriát, Ruméliát. A kis fiú nőni kezdett: azt a jongleur pártul fogta, a maga mesterségére kitanította, békát, majmot játszani, a tenyerein sétálni, s a lába ujjával a fülét megvakarni, tüzes parazsakat és éles késeket elnyelni, s más efféle hasznos dolgokra. A jongleur aztán egyszer nyakát törte: a czég feloszlott.
Gáspár úrnak a felesége vagy talán már özvegye? Megint csak megéltek tisztességesen. A jó asszony a mellett éjszakánként, mikor magára maradt a kis fiával, nem hagyta azt addig elaludni, míg újra meg újra elő nem vétette vele azt az elrongyolt ábéczét, a miből a keresztyén betüket olvasni megtanulhatá; még irásra is oktatta.
Egynéhány imádságra is rászoktatá. Aztán mikor néha nagyot dudolt a szél, a deszkabódé hasadékain keresztül, a minek kávéház volt a neve, akkor elmondá az anya a fiának, hogy ki volt az ő apja? Milyen hatalmas úr volt távol Magyarországon: mennyi gazdagsága volt. Leirta előtte a palotát, a miben laktak, olyan híven, hogy szinte maga előtt láthatta azt a fiúcska, a czímeres kapu görnyedő kőherkuleseivel, a szökőkút vízokádó delfinjeivel, a furcsa kis meztelen gyermekalakok a kerítés oszlopain; s minden ajtóra kifaragott czímerek egy medve, mely bárányt visz az ölében.
Hogy ezeket egy napon az apja mind elrejtette valahová; de még a feleségének sem mondta meg, hová? Csak imádkozzék Jónáska szépen az Istenhez: még valaha rátalál ezekre a kincsekre.
A CZIGÁNYASSZONY HÁZA.
Hanem hát addig is élni kellett; még pedig a semmiből, a mi igen szép dominium, kivált Törökországban. A hogy Jónás urfi növekedett, az anyja úgy vénült: a georgiai fajta nő harminczöt éves korában már egész vén asszony. Már akkor csak kártyavetésre, jövendőmondásra volt alkalmas. Utoljára meg is háborodott nem volt csodatollszárakból tűzködött a fejére koronát s magyar palatinusnénak nevezte magát: az a név rajta is száradt.
Akkor Sztambulban ténferegtek. Jónás tolmácsul szolgált az idegeneknek: azzal keresett egynéhány piasztert. Azt is hazahordta az őrült anyjának. Ekkor halt meg az apja Rodostóban. Maradt még ezer darab aranya a hazulról hozott pénzéből. Ezt rábízta egy török effendire, kivel jó barátságban élt, hogy kerestesse föl valahol az ő elzüllötten élő feleségét, vagy a fiát s adassa kezébe. S csoda történt Törökországban! Az örökségül hagyott ezer aranyból annyi kézen-közön keresztül mégis eljutott Botsinkay Jónásig száz arany!
Hiszen ez is kincs volt annak.
- Illyés Gyula Ha van a szavaknak edzőpályájuk, akkor a magyar szavaké jelenleg az ő szűkre húzott szeme sarkában van.
- Az arany ember: text - IntraText CT
- Fáj a fej és rossz a látás
- Uff király Zólyomi, egy különc felvidéki uraság, aki francia képeslapokat hozatott a falusi postán, évek óta, reggeltől délig az íróasztalánál üldögélt, és világmegjavító regényt írt, amelyet sohasem fog kinyomtatni, divatos színésznők és előkelő hölgyek fotográfiáit akasztotta a falra, a telet mindig Párizsban vagy legalábbis Pesten óhajtotta eltölteni, de erre sohasem volt pénze, esténkint a tanítót vagy a papot látta vendégül asztalánál, vagy egyedül merengett a borospohár felett, a csillogó szerednyeibe nézett, sóhajtott, s egy nőre gondolt, majd a nyéki nehéz bort töltötte karcsú pohárba, és álarcosbálnak képzelte a világot, valahol a szoba hátterében mélyedés van, ahol a nagyopera zenekara Mozarttól játszik csengő-bongó zenedarabokat, legvégül francia bort ízlelt, és az jutott eszébe, hogy mily kár: más korban él, Bessenyeit, a nyugalomba vonult gárdistát nem keresheti fel holnap a szomszéd faluban.
- Látás lézeres terápia
- KRÚDY GYULA: TELIHOLD
- Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei
De még ez sem elég. Ha egyszer a szerencse neki indul, az aztán nem tart pihenést. Épen úgy, mint a szerencsétlenség. Ott most német kormányzó volt.
Derék, jóravaló ember. Franczia a neve, német a nyelve, pápista a hite; de azért egészen derék ember. A hold szikrázik a látás gyötrelmeiben köszönheti a Bánság, hogy újra Kanahánná kezdett visszaváltozni; s igazán méltán adja a nevére a Bánságnak minden sziklája és rónája ezt a visszhangot «Merci».
Dsida Jenő élete és költészete A költő Ezt tanúsítja a szatmárnémeti főtéri plébánia Kereszteltek Anyakönyve, XI. Apja, Dsida Aladár tényleges katonatiszt a közös műszaki alakulatoknál, anyja csengeri Tóth Margit. Itt él hároméves koráig; ben Budapestre költöznek, ahol az első elemi osztályt is végzi a Szarvas utcai apácaiskolában.
Az elzüllött száműzötteknek közkegyelmet hirdettek; az elkobzott birtokokat az örököseiknek visszaadták; a puszta falvak népeit visszatelepítették. Csak azt sajnálta már most, hogy az anyját nem viheti magával. Látná meg még egyszer azt a sokszor emlegetett ősi kastélyt, a miről annyiszor kivetette a kártyán, hogy valaha vigad ő még abban.
Ott azután a hazai partra lépve, vett magának a hold szikrázik a látás gyötrelmeiben s lóháton utazott fel Temesmegyébe azon a szép csinált országúton, a mit már a német kormányzó készíttetett.
Temesvárott mindjárt bejelenté magát a kormányzónál. Ott aláirta a reversalist, hogy a császárnak híve fog lenni, semmiféle «ligá»-ba, összeesküvésbe nem keveredik, a parancsolatoknak se nem a hold szikrázik a látás gyötrelmeiben, se nem resistál, és a lustratiókon lóháton megjelen. Azzal melléje rendeltek egy katonai komissariust, meg egy indzsellért, hogy a statutiót végezzék el vele: helyezzék vissza a birtokába s mutassák meg neki, hogy meddig az övé?
Tanukat majd kapnak a saját falujában: Botsinka a lakott községek kategoriájába van feljegyezve százhúsz portával. Az urak kocsin mentek, a míg mehettek; a hol nagy vízre akadtak, ott dereglyét fogadtak, abba a hátas lovaikat is felvették s aztán eveztek torony irányában.
Az a fényesen ragyogó torony amoda, Botsinka! Ez nagyon tetszett Jónásnak. Derék torony. Hanem az épen nem tetszett neki, hogy folyvást vízen járnak.
The Project Gutenberg eBook of A czigánybáró; Minden poklokon keresztül by Mór Jókai
Néhol a csáklya vége eléri a feneket, néhol nem, a vizi tök meg a sulyom épen javában virágzik. S aztán megmutogatta neki, hogy a hol ott a nagy messzeségben a hosszú sor száraz jegenye látszik: az a birtokának a határa észak felől; délfelől pedig az a még hosszabb zöld vonal: az a nádas, az is mind az övé. Csakhogy az meg úgy be van lepve bozóttal, hogy alig lehet keresztül törtetni rajta; tüskés borz, tekenős béka ugrált fel a csörtető lovak előtt minden lépten-nyomon, egy-egy partos helyen meg a vizi kutyák építettek egész troglodith várost, utczasor lyukakkal: az mind onnan nézte az ablakból a földesur bevonulását.
A hol pedig valaha szántottak, ez meg olyan göröngyös volt, mintha ördögszántás volna kőszikla talajon: majd kitört benne a ló lába. De hát miből él ennek a falunak a népe, ha se nem szánt, se nem vet? Majd meglátja azt Jónás urfi!
A mint bevergődtek nagy istenkisértéssel a faluba, ott minden háznak az látás arachnoiditis, ablakát befalazva találták; hiába kiabáltak, még pisztolylyal is lövöldöztek; nemhogy emberhang, de kutyaugatás sem fogadta őket.
Ezzel a birtokkal, meg a faluval az történt, hogy a földesura számkivetése alatt a felső szomszédja lerontotta a botsinkai felső töltéseket, a mik a Béga áradását ő rá szorították fel, az alsó szomszédja pedig meghagyta szépen az őt védő első sánczot s így az egész Béga árja ott rekedt évről-évre a hajdani paradicsomban.
